Térkő különlegességek – A kvarcit

Egy nagyon különleges ásványi kőzetről van szó. Üledékes, kvarc alapú metamorf kőzet. A kvarcit tömör és finomszemcsés. Homokkőből keletkezett, ám mivel metamorfikus folyamatok során jön létre, így a homokkőnél jóval keményebb, és erősebb is. Első ránézésre a homokkőhöz nagyon hasonló kőzetnek tekinthetjük, ami viszont csak félig-meddig állja meg a helyét.

Mivel homokkőből keletkezett, átalakult, átkristályosodott kőzetről beszélünk, ezért változatos színvilággal rendelkezik. Különböző színekben fordul elő a természetben, kvarctartalma miatt pedig csillámos. Ismerünk sárga kvarcitot, rózsaszín kvarcitot, fehér kvarcitot, olívazöld kvarcitot, mogyoróbarna kvarcitot, fekete kvarcitot, világosszürke kvarcitot, rozsdásszürke kvarcitot.

A kvarcittömbök kifejtése után, már a bányában szétfejtik kisebb természetes darabokra a kvarcitot, és külön osztályozzák, vastagság szerint.  Legelőnyösebb tulajdonsága, hogy fagyálló és a különböző savakkal és sókkal szemben ellenálló. A kvarcit felszíne teljesen csúszásmentes, így akár mindennapos használat mellett padlóburkolatnak is ajánlott, de díszítő jelleggel falburkolatnak is javasolt kültérre és beltérre egyaránt.

Mivel lemezes szerkezetű, és felülete hasított, ezért enyhén rusztikus benyomást kelt. A metamorfózis mértékétől függően, kültérben térkövezésre, kerti gyalogutak, udvarok járdáit lehet elegánssá tenni vele. Elsősorban a mediterrán stílus kedvelői között lehet népszerű térkő. Értékesítése általában szabálytalan alakú, és méretre vágott formában történik.

A térkő előnye

Annak ellenére, hogy a térkövezés egyetlen hátránya, hogy a burkolómunka időigényes és lassú, s valamivel a költsége is magasabb, mint az egyszerű betonozásnak, az esztétikai élmény sokkal hangsúlyozottabb és ennek előnye megfizetethetetlen.

A térkő környezetbarát, végleges felbontása nem jár semmilyen környezetromboló hatással. Sem gépek nem kellenek hozzá, zajjal sem jár, betontörő kalapácsok sem kellenek, nem kell elhordani a betontörmeléket. A térkő teljes mértékben sérülésmentesen felszedhető, majd ugyanolyan pontossággal a régi formájában lerakható. Ekkor egyszerűen, sérülésmentesen felszedhető a térkövezés és a javítás után ugyanolyan pontossággal visszarakható. Ez főleg akkor jár előnyökkel, ha a térburkolat alatt eltörik a egy vezeték, s azt cserélni kellene.

A térkő biztosítja a talaj levegőzését, és a vízháztartás utánpótlását, mivel a fugák között a víz könnyen elfolyik. Emellett a nagy méretpontosságú kövek közötti szűk fugák miatt a gépjárművek kerékzaja lényegesen kisebb, mint betonozott, vagy aszfaltozott úton. A térkő biztonságos, csúszás-ellenállóképessége kiváló, és lerakása után azonnal terhelhető.

A térkő felülete nagy szilárdságú betonból készül, így képes ellenállni a fagyásnak is, ellentétben a beton felületekkel, amelyek a tél nyomán elporladnak, és a beton felső rétege szinte felsöpörhető. A térkő ezzel szemben a leghidegebb télnek is képes ellenállni.

Ez a tulajdonság a térkő gyártási technológiájának köszönhető, a térkő a gyárakban ellenőrzött körülmények között készül.

Térkövezés, térkő fektetés

Függetlenül attól, hogy milyen színű, formájú, vastagságú térkövet szeretnénk fektetni, a technológiai sorrend minden esetben ugyanaz. S ahhoz, hogy a végeredmény megfelelő legyen a térkövezés lépéseit be kell tartani.
Első lépésként ki kell tűzni a térkő lerakásának a helyét.

Második lépésként szintezni kell a térkövezés helyét, amit úgy kell kialakítani, hogy minimum 1% esése legyen, hogy akár nagy mennyiségű víz is eltudjon róla folyni.
A harmadik lépés az úgynevezett tükör-kiemelés, ez a leendő térköveknek és az alá kerülő zúzottkőnek készíti elő a helyet, amint ez elkészül, ezt is szintezni kell.
A következő fontos lépés a szegélykövek lerakása, ez nagyon nagy precízitást igényel, mert ez adja meg a későbbi térburkolatunk formáját, valamint a szinteket is megadja. Előzőleg azonban érdemes figyelembe venni a lerakandó térkövek méretét, sok bosszúságtól mentesülhetünk lerakása során, ha előzőleg számításokat végeztünk erre vonatkozóan. Nem utolsó sorban kevesebb térkövet kell a befejezéseknél elvágni.

A térburkolat ágyazatának a vastagsága sok esetben függ a későbbi terheléstől, egy egyszerű járda alá vékonyabb ágyazat is elég, míg egy kocsibejárónak legalább 30 cm vastagságot kell készíteni.

A térkő agyazatát minden esetben tömöríteni kell, nagyobb terhelésű ágyazatnál érdemes lapvibrátort használni a hatékonyság érdekében. Az ágyazat feletti réteget sóderből, vagy apróbb zúzott kőből készíthetjük el.

Erre kerül rá gyakorlatilag a térkő, amit nagy pontossággal, precizitással érdemes lerakni, ahhoz, hogy az elképzelt formát adja vissza. A térkövek fugáiba rostált sódert, vagy ha a fugák nagyobbak kőzúzalékot dolgozhatunk bele.

Semmelrock térkő lerakása

Semmelrock térkő lerakása

A következő oldalakon a Semmelrock térkő lerakásának ismertetőjét olvashatja. A képre kattintva megnyithatja az adott oldalt.


Semmelrock térkő

Semmelrock térkő
Semmelrock térkő lerakása 1. oldal Semmelrock térkő lerakása 2. oldal

Semmelrock térkő

Semmelrock térkő
Semmelrock térkő lerakása 3. oldal Semmelrock térkő lerakása 4. oldal

KK Kavics beton térkő lerakási minták

KK Kavics beton térkő lerakási minták

A következő oldalakon a KK Kavics beton térkő lerakási minták ismertetőjét olvashatja. A képre kattintva megnyithatja az adott oldalt.


KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 1. oldal KK térkő lerakás 2. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 3. oldal KK térkő lerakás 4. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 5. oldal KK térkő lerakás 6. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 7. oldal KK térkő lerakás 8. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 9. oldal KK térkő lerakás 10. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 11. oldal KK térkő lerakás 12. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 13. oldal KK térkő lerakás 14. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 15. oldal KK térkő lerakás 16. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 17. oldal KK térkő lerakás 18. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 19. oldal KK térkő lerakás 20. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 21. oldal KK térkő lerakás 22. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 23. oldal KK térkő lerakás 24. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 25. oldal KK térkő lerakás 26. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 27. oldal KK térkő lerakás 28. oldal

KK Kavics Beton térkő

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 29. oldal KK térkő lerakás 30. oldal

KK Kavics Beton térkő
KK térkő lerakás 31. oldal

További térkövek «

» További térkövek